The Sims™ 3 - Szellem feltámasztása
Szerző: Treff
Az élet a Sims 2 óta véges, simünk nem élhet örökké. De a halálnak nem feltétlenül kell olyan hamar elragadnia kedvenc simünket. A játékban kétféle lehetőség van arra, hogy elhunyt simtársainkat visszahozzuk az élők soraiba.
Az első módszer egy lehetőséghez kapcsolódik, amit kortól és állástól függetlenül kaphat meg a sim, ez pedig az "Ó, én szellemem" című lehetőség. Ahhoz, hogy ezt véghezvidd, az elhunyt sírkövét az eszköztáradba kell juttatnod. Ha a sírkő a telkeden van, ez nem okoz gondot. Ám ha a temetőbe helyezted el a sírt, előbb közelebbi kapcsolatba kell kerülnöd a szellemmel, és akkor lehetőség lesz a sírkőre kattintva az eszköztárba helyezni. Ezután vidd el a tudományos laborba. Az alkalom ingyenes, a következőkért fizetni kell. A dolgok befejeztével a sim kijön a tudományos laborból, és egy üzenet jelenik meg a jobb fölső sarokban. Az elhunyt sim szellem marad, de játszhatóvá válik, minden emberi tulajdonsága visszatér, lesznek szükségletei is. A sírkő a szellem-sim eszköztárában marad, aminek segítségével bármikor lehetőség van a szellem-élet megszakítására, csak kattints a sírkőre, és válaszd a "Térjen vissza az árnyékvilágba" interakciót.
A második módszer ennek a folytatása. Szükséges hozzá ambrózia (bővebben az Ambrózia című cikkben). Tedd az asztalra az ambróziát, és etesd meg az élő-szellem simeddel. Ezután fény és hangjelenség kíséretében végre emberi formát ölt a sim.

Regisztrált, bejelentkezett felhasználóinknak lehetősége van új szócikk írására is! Regisztrálni itt tudsz.
« vissza a lexikon főoldalára |
---|
A legfrissebb szócikkek
Sims 3 Csillagszint |
Korcsoportok |
Csodalámpa Sims 2 |
Szellemek |
Zombi |
Szabadidő zombi |
The Sims™ 3 - Csaláskódok |
The Sims™ 3 - 4-nél több emelet |
Belsőépítészi karrier |
Ének karrier |