The Sims™ Medieval

Az EA új vizekre próbált evezni és megújítani a sikeres szériát. Az első nekifutás nagyon jól sikerült, ebben a Sims-ben már megszokott dolgokat középkori környezetben vihetjük véghez.
A játék alapkoncepciója tehát az, hogy helyezzük be Simjeinket a sötét középkorba. Gyakorlatban ezt a fejlesztők szinte tökéletesen véghezvitték és egy erősebb gépen gyönyörű grafikát csodálhatunk meg. A játékban szereplő és irányítható karakterek kivitelezése és játék összképe nem okozott csalódást, sőt ha őszinte akarok lenni, akkor nagyon kellemes benyomásaim voltak. Nagyon ötletesek a játékban lévő díszítőelemek, a főmenünél rögtön látható is egy ilyen háttérdíszítés, ami középkori jelleget ad az egész játéknak, illetve megemlíteném ami még nagyon tetszik, a képernyő szélén lévő 4 sarokdíszítés. Most lássuk mit is kínál nekünk a Sims Mediaval:

Saját királyság létrehozása
A játék elején kell létrehoznunk saját királyságunkat, amelyet tetszőleges karakterhosszal és névvel tehetünk meg, így nem korlátozza semmi a fantáziánkat.

Középkor mindenhol
A játék hangulatában teljesen visszaadja a középkor hangulatát. A szobák, a különböző minták, a különböző tárgyak, székek, asztalok mind visszaadja azt amit elvártam tőle, ha a középkorban szerettem volna magam érezni.
A legjobban a trón előtti piros szőnyeg tetszett, amit tetszőleges színűre lehet állítani. 

Halál
Mint minden eddigi Simses sorozatban, játékba ez a lehetőség is benne van. A haláleset történhet egy párbaj elvesztése közben, vagy amennyiben egy szörnyeteg vacsorájaként végezzük. Sajnos utóbbiban nekem is volt tapasztalatom, megpróbáltam legyőzni a kék szörnyeteget, de sajnos az magával ragadott és lehúzott a mélybe. Aztán jött a "halálos ember". 

Szabadon átjárás
A szabadon átjárást egy új funkció, amivel a korábbi Simsekben megszokott töltési időt próbálták meg eltüntetni. Lényegében ez azt jelenti, hogy átkattintunk egy helyre ahova szeretnénk, hogy menjen a Simünk, és nem jön be egy betöltés ablak. Egyszerűen csak felpörgetjük az időt és már ott is van. Ez tetszett, de gyengébb gépen nem próbáltam, hogy mennyire megy olajozottan.

Újdonságok
Nagyon kreatívvá teszi a játékot az az újdonság a játékban, ami eddig egy játékban sem volt még, hogy falat, kerítést, vagy akármit befesthetünk szabadon választott színre. Egy körféle színpalettán választhatunk saját színt.
Mostantól tárgyainkat nem csak két irányba tudjuk beforgatni, hanem 3-4 felé.
A pipetta eszköz is sokkal jobb lett, a pipettázni kívánt tárgyat, vagy bármit rögtön lemásolhatjuk és rögtön abba a mappába dobhatjuk amelyikbe pipettáztuk a tárgyat.
Többszörös zoomolási lehetőség, amelynek segítségével magunk előtt láthatjuk a tárgyakat és nagyon közeli nézetet választhatunk.

Két emelet a kastélyban
Két emelet? Igen a királyságunkban két szintet tudunk berendezni, módosítani. Alapjából a két szint be van már rendezve, alul-középen található a trón és a piros szőnyeg, mellettük a lámpák. Két-két irányból egy kis helység található, amit akár tetszésünk szerint rendezhetünk be. A felső emeleten 3 különböző helység. A leghátsó a fürdőszoba illetve a mellékhelyiség, amelyben egy kis edénykébe végezhetik Simjeink a kis és nagydolgaikat. Mellette egy alvó helység, mivel a Simünknek szüksége van pihenésre is. Az alvó szoba mellett egy konyha van, mivel szükséglet van táplálék bevitelére ez is elengedhetetlen, persze ez is stílusosan egy kályha és bogrács képében jelenik meg. 

Összességében az új koncepció nagyon jól sült el. Mindenki számára egy próbát megér aki szereti a Simset.
A játékot tesztelte: baranyaszabi
  GalériaThe Sims™ Medieval  
  « vissza a tesztekhez  

Értékelés

Az értékeléshez be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj!

  Hozzászólások  

shuntc

2011-03-31 23:15:57 [#3]

Helyi képviselet = megvettem a játékot és otthon kipróbáltam hehe

értékelés: 1/100

baranyaszabi

2011-03-30 16:57:48 [#2]

Köszi!
Majd a hiányt azt megbeszéljük. :)
Sikeres tesztelést neked is :)

értékelés: 90/100

kz009

2011-03-30 13:04:04 [#1]

Jó lett a teszt,de kötekedhetek egy kicsit kolléga? Mintha valami hiányozna, olyan hiány érzetem van. :) Na de a kötekedést félretéve tényleg nagyon jó lett. Grat.

értékelés: 90/100

Adatlap

The Sims™ Medieval

Szimulátor >>

megjelenés:

2011. március 24.

fejlesztő:

EA

kiadó:

EA

Web Teszt
Galéria
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Értékelés

+ Nagyobb zoomolási lehetőség
+ Szabadon válaszható színpaletta
+ Grafika
+ Zene
+ Gyorsabb játék
- Magas gépigény
90
89
90
98
88

Ajánlott konfiguráció:

CPU: 2.0 GHz, RAM: 1 GB, GPU: 256 MB, HDD: 5,3 GB

Szavazás

Szeretnél The Sims 4 tesztet olvasni?